Örök dilemma, hogy bevonjuk-e gyermekeinket a házimunka elvégzésébe.

Nos, több szakirodalom is azt a nézetet vallja, hogy eleinte a kisebb, később pedig már a nagyobb feladatok elvégzésének megtanítása a valós életre készíti fel a gyermekeinket, hiszen felnőttként nekik is önálló háztartásuk lesz, ahol a házimunkát nekik kell elvégezniük.

Javasolt minél korábban bevonni őket a feladatok elvégzésébe, beleépítve azt a napi rutinba.  A szülők feladata és felelőssége, hogy megtanítsák a gyermekeiknek, hogy hogyan tudják ezeket a feladatokat elvégezni, hogyan tudnak hozzájárulni ezzel is a családi élethez, a háztartás működéséhez.

A gyerekek már 3 éves kortól képesek egyszerű feladatokat teljesíteni a ház körül, ráadásul ezt még játéknak tekintik, így könnyű dolgunk van, ha ilyen jellegű feladatokba szeretnénk őket bevonni. Minél kisebb a gyermek, a “segítség” annál fontosabb szó, hiszen nem azt várjuk el, hogy mosogasson el vagy teregessen ki teljesen egyedül, hanem hogy segítsen benne, később pedig, ha idősebb lesz,  kérhetjük tőle komplexebb feladatok önálló elvégzését is.

Segítsünk felelősséget tanulni már kisgyermek korban, hagyjuk, hogy a gyerekek segítsenek a ház körüli teendőkben, és később adjunk akár lehetőséget arra is, hogy ők legyenek a feladat felelősei, ellenőrzői, és akár a beosztást is maguk csinálhassák!

Ez a tervező nagyszerű eszköz a házban és a ház körül elvégzendő feladatok beosztására - a felnőttek és gyerekek részére egyaránt. Mint vizuális emlékeztető, megkönnyíti a szervezést, így mindenki tudja mit kell megcsinálnia a héten vagy az adott napon. Emellett pedig fejleszti a szervezési, együttműködési és időgazdálkodási készségüket is. 

A gyermekeknek ajánlott életkor szerinti feladatlistát illetve néhány jótanácsot összegyűjtöttünk Önnek - részletekért kattintson ide!

 

Vélemény írása a termékről
Név
E-mail cím
Üzenet
Értékelés
Vélemények a termékről
Nincs vélemény a termékről
Webáruház készítés